A hála ereje

Te mikor és miért voltál hálás utoljára? Mikor érezted azt az örömteli nyugodt érzést, azt a teljes bensődet átjáró melegséget, ami feltölt energiával és szeretettel?

Mit jelent a hála?
Ezt a kérdést nem könnyű pontosan megfogalmazni. Hálásnak lenni annyit jelent, hogy értékeled azt amid van, úgy ahogy van. Értékeled amit elértél, ami körül vesz. Hálás lehetsz a "negatív" dolgokért is, hiszen ezek is szükségesek voltak ahhoz, hogy az életed megfelelő irányban haladjon, vagy erőssé tegyen.

Miért érdemes hálásnak lenned?
Amikor hálát érzel, vagy gyakorlod a hála érzését, egyből a jelenben vagy, nem a holnappal törődsz, hanem azért vagy hálás ami az adott pillanatban történt veled. A hála megváltoztatja az érzékelésedet és ezáltal másképp látod a világot. Képes az életedet pozitívan befolyásolni, áthangolni a gondolkodásodat, érzelmeidet.

Milyen változásokat eredményez?
A hála érzése növeli az önbecsülésed.
A negatív, lehúzó energiák átalakulnak pozitív, építő életszemléletté.
Hatékony a szorongás a félelem legyőzésére. Aki pedig nem fél az nem önző vagy erőszakos, adott esetben könnyebben és nyíltan tud közeledni mások felé.
Kimutathatóan csökkenti a depressziót.
Jobb alvást eredményez.
A hálás emberek kedvesebbek, érzékenyebbek, növelik mások bizalmát, ezért szívesen kapcsolódnak hozzájuk.
A Táguló Szeretet Forrása!!
"Bármennyink legyen is, a hála jóval fölötte meggazdagít"

A hála gyakorlása.
A hála megélését tudatosan is gyakorolhatod, ameddig be nem épül az életedbe. Ez többféle módon is teheted:
- Vezess hálanaplót 4 héten keresztül minden nap. Jegyezz fel legalább öt dolgot amiért hálás lehetsz.
- Írhatsz hála-levelet akár egy olyan személynek is, akivel nem vagy jó viszonyban, mert segít az elengedésben.
- Esténként lefekvés előtt hálatelt gondolatokkal zárd a napot.

És végül: felejtsd el a folyamatos panaszkodást, ne fókuszálj a problémákra vagy a negatív dolgokra. Figyelmedet vidd azokra a dolgokra, amik örömmel töltenek el és amiért hálás lehetsz.

...és, hogy mi mindenért lehetsz hálás? Mindenért, bármiért.

Ha tetszett a bejegyzésem kérlek oszd meg másokkal is. Hálásan köszönöm

Az Igazi....?

A mai világban egyre több ember él egyedül, magányosan és legfőbb vágya,hogy megtalálja a hőn áhított  szerelmet, hogy megérkezzen az Igazi. Szépek, csinosak, kintről teljesen rendben vannak, még sem találnak mély bensőséges kapcsolatra. De vajon felkészültünk-e a fogadására? Amikor éppen nincs senkink, az ego azt sugallja, hogy minden fájdalmunk elmúlna,ha kapcsolatban élnénk. Pedig a kapcsolat felszínre hozza minden létező fájdalmunkat. Szembesít mind azzal, amivel nem akarunk vagy nem merünk szembenézni. Szembesít minket a hiány énünkkel. Talán elfelejtjük a kapcsolatok nehézségeit amikor magányosak vagyunk, de azonnal eszünkbe jut, ha újra lesz valakink. A kapcsolatok nem szüntetik meg szükségszerűen a fájdalmat. Egyetlen dolog ami elűzi a fájdalmat az, ha begyógyítjuk a fájdalmat okozó sebeket. Nem más ember hiánya okoz fájdalmat, hanem az, amit akkor csinálunk amikor velünk vannak. Amikor két ember találkozik a szeretetben, a falak amik látszólag elválasztották őket eltűnnek. A szeretet lény nem tűnik egyszerű halandónak, valami többnek, valami másnak látszik: Tökéletesnek. És az igazság az, hogy Ő valóban tökéletes. De az őrület gyorsan felüti a fejét. Amint megjelenik a fény, az ego dolgozni kezd,hogy ismét mindent sötétbe borítson. A spirituális szinten megpillantott tökéletesség átvált fizikai síkra, megjelennek az elvárásaink. Azt gondoljuk: a ruhája lehetne divatosabb, lehetne menőbb stb. Ahelyett, hogy felismernénk a spirituális tökéletesség egyszerre létezik fizikai tökéletlenséggel. Így végül senki sem lesz megfelelő számunkra. Idealizáljuk egymást és ha a másik nem felel meg a róla alkotott ideálnak csalódunk benne. Az emberek azt kérdezik mikor találkozom végre a lelki társammal? De mi haszna, ha imádkozunk a megfelelő személyért, ha mi magunk nem állunk készen a fogadására. Be kell látni, hogy mindenki átmegy egy természetes fejlődési folyamaton. Soha senki sem "befejezett". A  kapcsolatok terén sem az a gond, hogy nincsenek csodálatos lehetőségeink vagy nem találkozunk csodás emberekkel. A probléma az, hogy nem tudjuk hogy fordítsuk javunkra a lehetőségeket. Néha nem ismerjük fel milyen csodálatos emberrel találkoztunk, mert az ego megakadályozza, hogy tudatosítsuk a szeretet jelenlétét. Az a gondolat, hogy van egy különleges személy a világon, aki majd eljön és megment minket, a tiszta szeretet akadálya. Miközben ezzel a gondolattal hatalmas nyomást gyakorlunk arra, aki már közeledik. Még várunk a csodálatosra, mi lenne, ha mi magunk válnánk csodálatossá!? Nincs olyan, hogy "igazi", a tökéletes leckét attól tanuljuk meg aki ott áll előttünk (már,ha ez a cél). Lehet, hogy nem az egyetlen végső partner lesz a számunkra, hanem még annál is jobb: olyasvalaki, akivel lehetővé válik, hogy áttekintsd magadban mindazt ami gyógyításra szorul, mielőtt készen állnál a legmélyebb intimitásra. Ha nem vesszük komolyan azokat a kapcsolatokat, amelyeket nem érzünk "igazinak" azzal az a probléma, hogy amikor megérkezik az "igazi" - néha a nem "igazi" álruhában -, ügyet sem vetünk rá,mert nem ismerjük fel. Ő már itt van, de mi nem állunk készen.

Te a saját életedet éled?

Sokan vagyunk akik elgondolkoznak ezen a kérdésen, de vannak olyanok is akik automatikusan rávágják, hogy persze kinek az életét élném, ha nem az enyémet!? Pedig nem is olyan evidens ez a feltételezés. Egyszer olvastam Byron Katie-től, hogy a mindenség három részre különül el: van ami az én ügyem, van ami másoké és van ami kizárólag Istenre tartozik. Isten egyet jelent a valósággal. Ez a gondolat nagyon megfogott engem, és az én tapasztalásomban is így jelenik meg. Bármi, ami kívül esik a hatáskörömön vagy embertársaimén az Isten ügye. Feszültségünk nagy része abból adódik, hogy nem a saját dolgunkkal foglalkozunk. Amikor arra gondolok, hogy munkát kellene találnod, vagy kedvesebbnek kellene lenned, pontosan kellene érkezned, jobban kellene törődni magaddal,  stb., akkor mások dolgába ütöm az orrom. Ha pedig földrengés, áradások vagy a hatalom miatt aggódom, Isten dolgába avatkozom. Amikor arra gondolok, hogy például anyámnak meg kellene értenie engem, akkor anyám dolgába avatkozom és azonnal rám tör a magány. Ha valahányszor rám tör a magány vagy a szorongás, már megint mások dolgába ütöttem az orrom. Ha mentális szinten egy másik ember életét élem (férj,gyerek,szülő), ki éli az én életemet? Amennyiben gondolatban más ügyeivel foglalkozom az megakadályoz abban, hogy a sajátjaimmal törődjek. Elszigetelődöm önmagamtól és nem értem miért nem működik az életem. Ha azt képzelem, hogy tudom mi a legjobb bárki számára, már megint nem a saját ügyemmel foglalkozom. Még ha a szeretet nevében teszem is mindezt, ez színtiszta önhittség, aminek az eredménye feszültség, szorongás, félelem.Vajon tudom-e, hogy Nekem, Magamnak mi a legjobb? Mert ez kizárólag az én ügyem.

Ha megértjük a világ előbbi felosztását, szabadabbak leszünk mint valaha. Amikor legközelebb valami kellemetlenségben lesz részünk, kérdezzük meg kire tartozik mindez? Ez a kérdés visszavezet Önmagunkhoz. Talán ráébredünk, hogy igazán soha nem vagyunk jelen amikor kellene, és hogy gondolatban egész életünket mások bajainak eligazításával töltjük.