A kapcsolatok életünk legjelentősebb
tapasztalatai és élményei, legyen az baráti kapcsolat, házasság
vagy szerelmi kapcsolat. Mindaz amit önmagunkról tudunk
kapcsolataink által tapasztaljuk meg. Mégis úgy gondolom, hogy
semmi nem okoz több fájdalmat, szenvedést, tragédiát, mint az
aminek a legnagyobb öröm forrásának kellene lennie: a
kapcsolataink. És ennek az az oka, hogy semmit sem teszünk
önzetlenül. Minden kapcsolatba úgy lépünk be, hogy azt kérdezzük
magunktól mit nyerünk belőle és amikor nem kapjuk meg amit
elvárunk odébbállunk. Ezért igyekszünk mindig piacképessé
tenni magunkat és háttérbe szorítani személyiségünk azon
részét, ami mások számára nem vonzó. Kapcsolatainkban
kereskedünk, üzletelünk, játszmázunk, kompromisszumokat kötünk.
Valamit valamiért: Én ezt adom neked, te meg azt adod nekem. Pl.:
„Nem fogok így öltözni, ha te rendet raksz magad után!”
Szóval mindent megteszünk, hogy
„életünk épülete” ne maradjon üresen. Míg így teszünk,
nem beszélhetünk csak cserekereskedelemről. Rá kell jönnünk,
hogy míg elhibázott indokokkal létesítünk kapcsolatokat, nem
tudunk senkit magunk mellett tartani. A kapcsolat lényege nem az,
hogy miféle haszonhoz jutunk, hanem csakis az, hogy mi mit adunk
hozzá, és hogy azt mennyire hitelesen tesszük, és egy pillanatra
sem tagadjuk meg valóságos énünket. És ha valóságos énünk
nem elegendő vagy nem elég vonzó a másik számára, akkor hagyjuk
elmenni. Egyszer valaki úgyis be fog térni „életünk épületébe”,
aki hiteles énünket is elég vonzónak fogja találni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése